Karácsonyra hangolódás
Amikor kisgyerek voltam annyi minden nem fájt!
Nem fájt a fejem, a lábam, a lelkem, de legfőképpen nem fájt az ünnep! A karácsony szent ünnepe, mert a nap, hogy is tud fájni ugy-e? Már pedig teszi a belső lélek a dolgát ilyenkor is. Dolgozik ő is, soha nem áll meg, ahogy az Édesanyák sem. Csak teszik a dolgukat, mert jön, itt van a nyakunkon az ünnep. Áldott két kezükkel takarítanak, bevásárolnak, sütnek, főznek és ajándékokért rohannak.
De miért teszik ezt?
Azért, hogy a gyereke mindent megkapjon, semmibe ne szenvedjen hiányt. S míg apa a család lángját őrzi, kétkezi kemény munkával, hogy a láng ami olykor pislákol ki ne aludjon, addig a fiad a gép előtt a játékot nyomja napestig. Jó esetben beszélgetést kezdeményez. "Anya, én karácsonyra egy play station játékot kérek, vagy egy új iPhont, notebookot vagy ne adj isten egy autót, házat, repülőt.
Kisebbik lányod pedig a játékbabáját öltöztetné amihez egy maréknyi ruha, csillió dollárba kerül. És akkor ott vannak a rokonok, munkatársak, barátok, nagyszülők és még sorolhatnám. És ott vagy TE, a kör közepén állva, tébolyodottan, éhesen, szomjasan, mert reggel óta nem volt időd enni egy falatot sem. Nyakig ülsz a gondba oly annyira, hogy ha ezt a gondot téglával imitálnánk, akkor olyan magas falat kellene építeni, hogy az égig érne.
Hazajön a férjed, aki a nap végére csak nyugalmat és megértést várna, de már a postaládában azzal szembesül, hogy az újabb csekk vár befizetésre. Otthon mint egy jó szülő, mert tudja, annak kell lennie, ... ez a szentírás, minden gyerek kívánságára csak bólogat. Persze fiam, lányom, megveszem. Hogyne! Még többet dolgozom, hogy legyen neked.
Nem kérdezte meg senki, anya mit kérsz karácsonyra? Miért nem? Mert a választ úgy is tudják, és ez már olyan igaz, .évek óta ez van.
Anya nem kér semmit.
De igen kisfiam, kislányom! Anya kér karácsonyra ajándékot, jó nagyot, akkorát, hogy te el sem bírod. Mert Anya a levegőt kéri! A tiszta, minden anyagiasságtól mentes levegőt. Azt amibe ha beleszippant egy jó nagyot akkor talán kaphat egy kis fellélegzést a stressztől feszülő teste. Anya csendet kér! Olyan csendet ami csak ott létezik, ahol nincs internet, telefon, szomszéd, és gyereksírás. Anya jó gyereket kér karácsonyra, olyan jót, aki nem sír, nem kér, nem hangoskodik, a legjobb tanuló, a legokosabb a világon, akire a legbüszkébb az összes utca gyermeke. Mindenki kér valamit karácsonyra, és mindenki elvár valamit, mert így szokás.
És hol van a fent leírtakban a probléma?
Fölösleges keresned. A probléma mindig a fejünkben van. Nem csinálja sem a gyerek, sem a bevásárlólista, sem pedig a befizetetlen csekk.
A gyerek ordít, mert nem sikerült a babán a ruhát átcserélni, a másik meg őrjöng, mert megint kikapott a játékban. Apa is ideges, mert mindenki ideges. Anya meg ideges, mert látja, hogy apa is már ideges. Mindenki, mindenkitől ideges!
Még vannak szép karácsonyok. Olyanok amikor azon nevetsz, hogy megégett a hús a sütőben, amikor a legutolsó kis darab csomagolópapír is elszakad és már nincs helyette másik, hogy újracsomagold, de te kreatívan megoldod egy multi cég logós szatyorjával. Amikor a karácsonyi fotón apa ingje ferdén van gombolva, ....
És akkor minek örülj?
Annak, hogy van egészséged és erőd, a gyermekeid viselkedésén aggódni. Annak, hogy van a gyereknek külön szobája ahonnan kikiabálhat. Annak, hogy apának van állása és annak is, hogy van amit az asztalra tenni, és van ajándék amit be lehet csomagolni.
Ne akard megváltoztatni a körülményeket, ...ez a te életed. Vedd fel a ritmusát és engedd, hogy sodorjon. Legyen reményed és erőd, hogy holnap jobb lesz, de adj hálát annak, hogy ma van álmod.
Sokan élünk sokféleképpen, de mindenki csak is magáért felelős. Az ünnep nem azért piros betűs a naptárba, mert kipirulva kell járni a táncot, hogy másnak jó legyen. Oszd fel a munkát, engedd el a fejedben szőtt ideálokat és családi mintákat. Te egyél kiskanállal, de boldogan. Akinek nagy a kanala annak nagy a baja is.
Ünnep! Ölelj, szeress, adj! Adj csendet, adj reményt, adj mosolyt. Mutass erőt ami a gyermekeidet táplálja, még akkor is ha az asztalon egy szelet kalács van. Te csak adj! Add a semmit, az aztán olyan nagy, hogy jut mindenkinek, mert lehet hogy nem a tiéd a világ kincse, de birtokodban van a kincse.
Adjon az Úr mindannyiunknak egészséget, erőt, tisztességet, tartást és kitartást, hogy az ünnephez vezető út olyan legyen, amit méltósággal, emberhez illően élhet meg. Bár csak láthatnám a fáról visszatükröződő üveg gömbbe a szüleim mosolyát.
Légy hálás ma a máért, holnap a holnapért!
Áldott, békés ünnepeket kívánok mindenkinek!
Legyen összhang a házakban, lakásokban az ünnepeken.
